Sokan közel sem fordítanak annyi időt a körmükre, mint például a bőrükre vagy a hajukra. Ez nagy hiba, hiszen a körmök egészségének megőrzése legalább ugyanannyira fontos, hiszen a testünk ezen része is ugyanannyira számít, amikor a higiéniáról vagy a megnyerő külsőről van szó. Szerencsére nem kell termékek tucatjaira költenünk, ha meg akarjuk őrizni a körmeink egészségét. Kövesd ezeket az egyszerű tippeket, és neked sem lesz problémád a jövőben.
Sose tedd a kezeidet jéghideg vagy forró víz alá
Épp úgy, mint a hajnál, a túlságosan forró vagy hideg víz károsíthatja a körmök állapotát, valamint a kezet is kiszárítják. Ez hosszú távon a köröm gyengüléséhez vezethet, amit úgy vesz észre az ember, hogy könnyebb törik le. Annak érdekében, hogy ezt elkerüld, mindig használj langyos vizet, illetve használj kesztyűt a mosogatáskor.
Használj kalciumos géleket és körömerősítőket
A kalciumos gélek, valamint a körömerősítők valóban sokat segíthetnek abban, hogy megerősödjenek a körmeid. Amit azonban fontos már az elején leszögezni, hogy nem számíthatsz azonnali eredményekre. Adnod kell nekik egy kis időt, emellett a rendszeres használat is elengedhetetlen fontosságú.
Vágd rendszeresen a körmeidet
Bár egyértelműnek tűnhet, mégis sokaknak okoz problémát az, hogy nem vágják le rendszeresen a körmüket. A hosszú körömnek nem csak hasznos célja nincs, de emellett egyre kevésbé divatos, ráadásul könnyebben le is törik. Arról nem is beszélve, hogy a kezelésre is nehezebb.
Bánj óvatosan a körömfestékekkel
A színes körmök nagyon jól néznek ki, a rendszeres festés sokat árthat a körmeidnek. Ennek az az oka, hogy a legtöbb körömfesték tartalmaz acetont, ami megpuhítja a körmeidet. Lehetőleg maximum heti egyszer manikűrözd a körmeidet, és akkor is ügyelj arra, hogy jó minőségű terméket használj.
Mindig tartsd tisztán a körmeidet
Azzal, hogy folyamatosan tisztítod a körmeidet, bebiztosíthatod, hogy nem keletkeznek baktériumok alattuk. Emellett fontos az is, hogy szárazon tartsd, mert a víznek való folyamatos kitétel hozzájárul ahhoz, hogy középen megtörjenek a körmeid, ami nem csak esztétikai, de higiéniai szempontból sem előnyös.
forrás: cutediyprojects – 30+ Awesome Acrylic Nail Designs You’ll Want To Copy Immediately